2013. április 30., kedd

Koncz Zsuzsa: "dalai itt maradtak nekünk, és amíg azok szólnak, ő is itt van velünk"

Koncz Zsuzsa a felvidéki Dunaszerdahelyen lépett fel a hétvégén. A koncerten egy dallal búcsúzott Cipőtől.

Nem akartam szóba hozni, mert tudom, hogy nem nyilatkozott róla, de miután a mostani koncerten a Csak szállj című (Bódi László – Gráf Légrádi Balázs) dallal búcsúzott Cipőtől, úgy érzem, talán már tud beszélni pályája utóbbi időszakának egyik legmeghatározóbb dalszerzőjéről, a hozzá fűződő emlékekről - kérdezte a fellépést követően a Metropol riportere a művésznőtől.

– Azt hiszem, erről ma sem nagyon tudok beszélni. Ehhez, meglehet, még évek kellenek. Az viszont biztos, hogy a dalai itt maradtak nekünk, és amíg azok szólnak, ő is itt van velünk."

Olvass tovább: Bravó! 70 különböző CD fűződik a Republichoz - íme az albumok listája

Lájk lent, ha kedveled a Republic dalait

2013. április 29., hétfő

Bódi László „Cipő” emlékhétvége Kisvárdán

A Bódi László „Cipő” emlékhétvége volt Kisvárdán a Royal Cafe & Music Clubban.

Pénteken 26–án, az eredeti program változott, a Cool Rock Band lemondta a fellépést, így 19 óra helyett, 21 órakor kezdődött a műsor a záhonyi Szemafor fellépésével, ezután a Keleti Front lépett színpadra.

– A Keleti Front zenekar frontembere Kárpáti Zoltánidézte fel a Keleti Front és Bódi László „Cipő” barátságát. A Keleti Front sok jó közös bulit csinált együtt a Republic–kal az elmúlt 10 –év alatt, mint elő zenekar. A két zenekar között jó barátság alakult ki.Cipő halála felfoghatatlan, mély megdöbbenést váltott a Keleti Front tagjaiban is – monda Maklári Ferenc.

Szombaton 27–én 19 órakor a kisvárdai Bessenyei Gimnázium zenekara a Question lépett a színpadra. Fél kilenckor a kisvárdai Rock N’ Road, majd ezt követően a nyíregyházi Dragz következett. A zenekar francia származású énekese élethűen adott elő egy Republicszámot.

Minden zenekar egy Republic dallal emlékezettCipőre, a szünetekben pedig Republic lemezeket hallgatott a szépszámú közönség.

Olvass tovább: Bravó! 70 különböző CD fűződik a Republichoz - íme az albumok listája

Lájk lent, ha kedveled a Republic dalait

SIpos F. Tamás: "A negatív kritikából is lehet építkezni"

Túl van első fellépésén a Republic 67. Sipos F. Tamás szerint pozitívan fogadta a közönség. Az együttes tagjai a TV2 Mokka című műsorában meséltek a közös munkáról.

- Mindjárt az első nótánál kellemes volt a pozitív hangulat. Én is tartottam egyébként attól, hogy lesz valami ellenérzés a közönség részéről. De átlendültünk a kezdeti nehézségeken. A kritikát pedig építő jellegűnek találom. A negatív kritikából is lehet építkezni. Ha az ember nem lett volna bohóc az elmúlt húsz évben, hogy szinte folyamatosan egyedül áll a színpadon, akkor jó néhányszor odasült volna - kezdte Sipos F. Tamás.

- Bárkire esett volna a választás, neki ugyanolyan nehéz lett volna. Teljesen mindegy volt, hogy hol játszunk, ezen túl kellett lennünk- fűzte hozzá Patai Tamás, a Republic 67 gitárosa.

Nagy László Attila elárulta: praktikus szempontok alapján mérlegeltek, amikor arról döntöttek, ki énekelje az együttes dalait.

- Egyrészt olyan embert szerettük volna, akit barátunknak érezhetünk ezután, ráadásul őt eddig is ismertük. Másodsorban olyan embert szerettünk volna, aki, ha beül mellénk a buszba, akkor nem kell az egész életünket elmesélni neki - magyarázta a dobos.

Sipos F. Tamás azt mondja, semmiképpen nem szeretné Cipőt utánozni, de énektechnikailag és a színpadi mozgás tekintetében is le kell egy kicsit faragnia magából a dalok miatt.

Nézd meg az interjút ITT.

Stop anyag a TV2 interjú alapján

Lájk lent, ha kedveled a Republic dalait

2013. április 28., vasárnap

Sípos F. Tamás elárulta a kedvenc dalát

Eleinte Exotic, aztán Nincs Baj, Baby, majd az utóbbi hónapokban Billy Idol feldolgozások Faces nevű bandájával, most meg Republic 67.

Melyik az igazi arca? Mi Sípos F. Tamás legkedvencebb slágere?

Hallgasd meg ITT a választ.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Szép lista! A Republic arany és platinalemezt érő kiadványai

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

REPUBLIC
20 éves ünnepi koncert
(EMI)
Aranylemez2013
REPUBLIC
Aranyalbum
(EMI)
Aranylemez2001
REPUBLIC
Aranyalbum 2. - 2000-2010
(EMI)
Aranylemez2010
REPUBLIC
Fényes utakon
(EMI)
Aranylemez2008
REPUBLIC
Győri kex
(EMI)
Aranylemez2013
REPUBLIC
Hoppá-hoppá
(EMI)
Aranylemez2013
REPUBLIC
Igen
(EMI)
Aranylemez2013
REPUBLIC
Mennyi még Béla
(EMI)
Aranylemez2003
REPUBLIC
Miért, maga bohóc?
(EMI)
Aranylemez2013
REPUBLIC
Mohikán
(EMI)
Aranylemez2005
REPUBLIC
Tüzet viszek
(EMI)
Aranylemez2013


Platinalemez = platinalemez
Aranylemez = aranylemez

2013. április 27., szombat

A Republic kérése Cipő születésnapja kapcsán

Republic zenekar tagjai kéréssel fordultak a rajongókhoz.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.


2013. április 26., péntek

Boros Csaba: "Ez egy biztató új kezdet" - újabb videós anyag az egri koncertről

Egerben meglestük azt a zenetörténeti pillanatot amikor Sipos F. Tamás először énekelt a nyilvánosság előtt Cipő dalokat.

Nézzétek meg hogyan sikeredett a Republic 67 első koncertje Egerben!

Olvass tovább: Taps fogadta a Republic 67-et! Boros Csaba nyitotta az egri koncertet

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.


Taps fogadta a Republic 67-et! Boros Csaba nyitotta az egri koncertet

Egerben adta első koncertjét a Sipos F. Tamással kiegészült új Republic, és meglepően pozitívan fogadta őket az Egri Főiskolás Napok közönsége.

„Kutyák ugatása ne verje föl álmom / Őrizz engem ezen a világon / Őrizz engem ezen a világon / Fényes utakon, engedj szabadon járnom” – e sorokat kiemelve, vásznon vetített kisfilmmel és egy félméteres fehér gyertya meggyújtásával Bódi László „Cipő” egykori énekesre emlékezve kezdte meg első koncertjét a megújult Republic.

Erre a koncertre mindenki kíváncsi volt, a rajongók és a média is. Amikor a formáció tagjai megjelentek a pódiumon, tapssal fogadták őket.

Az első dalt Boros Csaba basszusgitáros énekelte, ezt követően a zenekar nevében elmondta, mit gondol az újrakezdésről. - olvasható az egriprogramok.hu beszámolójában.
Ezután a zenész színpadra szólította az új énekest, Sipos F. Tamást. Mint ahogyan a gitáros elmondta, 23 évnyi zenélés után olyan embert szerettek volna választani az énekesi posztra, akivel nem kell újraismerkedniük. Így döntöttek barátjuk, az egykori Exotic-frontember mellett.

A több mint két órás fellépés meglepően jó hangulatban telt. Persze Cipő hiánya érezhető volt. A koncertre kevesebben jöttek el, mint amikor ő állt a színpadon, azonban így is szép számmal voltak rajongók, és úgy tűnt, a zenekar iránti lelkesedésük sem változott.

Sipos F. Tamást is jól fogadták. Többször együtt énekelt a közönség az új énekessel. Az előadás végén a zenekari tagok letették hangszereiket, és a rajongókkal együtt hallgatták meg felvételről, ahogy Cipő előadja a felejthetetlen „67-es út” című dalt.

MTI Fotó: Komka Péter

Felvétel a Republic 67 első fellépéséről: Szeretni valakit valamiért

Olvass tovább: Cipő özvegye könnyes szemmel vette át a rangos díjat

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Zenés komédia készül a Republic dalaival

Öt bemutatót tart a budapesti József Attila Színház a jövő évadban: musical, zenés komédia, prózai darabok és egy mesejáték is várja a közönséget.

A jövő évadban a tervek szerint a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással és Ibsen Hedda Gablerével, a Kassai Thália Színház pedig Peter Weiss Marat/Sade, valamint Robert Thomas Nyolc nő és Yasmina Reza Művészet című darabjával érkezik vendégjátékra a színházba.

A következő évad első bemutatója október 5-én Jókai Mór Az aranyember című műve lesz Csiszár Imre rendezésében, október 12-én pedig Tömöry Márta és Korcsmáros Tibor Csizmás kandúr című mesejátékát mutatják be Halasi Imre rendezésében.

Ősbemutatót is tartanak: Bognár Zsolt-Kiss Stefánia Munkácsy, a festőfejedelem című musicaljének bemutatója november 9-én lesz, a darabot Tóth János állítja színpadra. A Hattyúdal című zenés komédiát december 14-én mutatják be Verebes István átiratában és rendezésében, a Republic együttes zenéjével.

Moliére Úrhatnám polgár című komédiája Csiszár Imre rendezésében 2014. február 8-án látható először. Lesz két beavató színházi előadás is, Balassi Bálint Szép magyar komédia és Szophoklész Oidipusz király című műve.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Megható fotó! Mécsesek égnek a Bódi László Cipő képe előtt, Egerben

Mécsesek égnek a közelmúltban elhunyt Bódi László Cipő, a Republic együttes alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója képe előtt a Republic zenekar Őrizz Engem 2013 koncertsorozatának első állomásán az Egri Főiskolás Napok rendezvényén Egerben 2013. április 25-én.

MTI Fotó: Komka Péter

Nyomj lent egy lájkot, ha te is elérzékenyültél a kép láttán.

Továbbra is népszerű a Republic-könyv - ajánljuk!

TOP10 könyv 2013. április 26-án a polc.hu adatai alapján - bővebb infoért klikk a címre.

1. A Szent Johanna gimi 8. 1-2.
2.  Eben, dr. Alexander
3. A szürke ötven árnyalata
4.
5 Sylvia Day 
6. E. L. James 
7. Juhász Fruzsina 
8. Blaine Harden 
9.  Bartos Erika 
10. Zoltán János 

Nyomj lent egy lájkot, ha szeretsz olvasni.

Megható kép a Republic 67 első koncertjéről

"Köszönjük! Folytatjuk. Együtt, veletek." - közölte a Republic 67 a hivatalos facebook oldalán április 26-án reggel.

Fotó: Móricz István

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Ajánljuk! Felvétel a Republic 67 első fellépéséről

Cipő özvegye könnyes szemmel vette át a rangos díjat

Egerben debütált élőben az a Republic 67 zenekar, amelyik nemrég úgy döntött, megőrzi Cipő hihetetlen hagyatékát.

Míg a zenész özvegye posztumusz életműdíjat vett át, a két egykori jóbarát, Sipos F. Tamás és Boros Csaba úgy döntöttek, az újjászületés előtt reagálnak a rajongókat leginkább lázban tartó kérdésekre.

A szerzői jogvédő egyesület, az Artisjus még sohasem adományozott posztumusz díjat, de ezúttal így akarta a sors. Cipő szövegírói munkásságáért és egész életművéért jár az elismerés. A művész özvegye, Bódi Zsuzsa könnyes szemmel hallgatta végig a dalt, és megrendülten vette át a díjat.

Nézd meg ITT mit mondott Cipő egykori párja.

A zenésztársak sem találták a helyüket színpadon, megrendülten és szomorúan álltak a díj átvétele után. Pedig nekik éppen csütörtök este van az első koncertjük énekesük elvesztése óta.

Sipos F. Tamás csütörtök este mutatkozik be. Pár hete még azt mondta, nem tud róla, hogy felmerült a neve, de két napja kiderült, hogy már együtt próbál a zenekarral.

A slágerek maradnak, és nem lesznek olyan dalok, amelyeket valamiért ne játszana zenekar. Immár Republic 67-ként, most Sipos F. Tamással folytatják.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 25., csütörtök

Republic: "Szeretnénk újra álmodni, zenélni"

A csapat hivatalos közleményét szó szerint adjuk közre.

"Kedves Barátaink!

"Csodálatos éveket töltöttünk együtt veletek, a közönségünkkel, rajongóinkkal, barátainkkal. A sajtó viszonylag keveset foglalkozott velünk, de hittük, hogy ez így jó! Mi ugyanis nem szeretjük a botrányokat, csak zenélni akarunk és hogy együtt énekelhessük veletek a dalainkat.

Cipő halála egyformán mindannyiunk tragédiája!

Ezt a mérhetetlen veszteséget mindenki a maga módján éli meg. Akadnak, akik legszívesebben leírnák a zenekart, megint mások bíztatnak, segítenek, hogy tovább éljenek a dalok.
Az elmúlt hetekben magunk is rengeteget tépelődtünk, hogy mit tegyünk ? Végül a közös zenélés mutatott utat és nyújtott vigaszt. Megerősödött bennünk az az elhatározás, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe menni életünk közösen létrehozott zenei részét."

Döntöttünk!

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat!

A Republic bennünk és általunk él tovább!

Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan mint régen volt.
Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, hogy a legtöbbet a színpadon tehetjük az “Őrzésért” azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak.

Ahhoz, hogy ezt méltó módon tehessük, szükség van egy olyan segítő „hangra”, aki közreműködik a dalokban.
Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyed százada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan - Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást Czakó Ildikó (Gombóc) személyén keresztül (ő nevezte el Lacit Cipőnek).

Végül egy misztikus párhuzam: Sipos F. Tamásnak - akárcsak a zenekarnak – február 23-án van a születésnapja!

Várunk mindenkit koncertjeinken:

Republic: Őrizz Engem 2013
első állomás: Eger, április 25.

Olvass tovább: Sipos F. Tamás megszólalt: Kisegítem a Republicot

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Sipos F. Tamás megszólalt: Kisegítem a Republicot

Új énekes állt a Republic élére vagy, ahogy Sipos F. Tamás mondja, átmenetileg kisegíti a zenekart. Nem akarja Cipőt helyettesíteni, csak segíteni, hogy az emléke tovább éljen a rajongók szívében.

Az elmúlt napok híreire a 8:08 – Minden reggel adásában reagáltak. Boros Csaba elárulta, miért az Exotic frontemberét kérték fel, és hogyan készültek az első Cipő nélküli koncertjükre.

Olvass tovább: Republic: "Szeretnénk újra álmodni, zenélni"

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.


Posztumusz díjat kapott Bódi László - Bródy méltatta a kiválóságot

A Bikini tagjait, Jantyik Zsoltot a PG Csoportból, Várkonyi Mátyást, Zombola Péter komolyzeneszerzőt és Gyémánt Ferenc magyarnótaszerzőt szólították az Artisjus-terem színpadára csütörtök este, hogy átvegyék az év legjobban várt szakmai díját. Bódi László Cipő munkásságát szövegírói életműdíjjal jutalmazta az Artisjus egyesület, Zoohacker személyében pedig az elektronikus könnyűzene első Artisjus-díjasát köszönthettük.

Egy egészen különleges és sajnálatosan rövid művészi pálya posztumusz elismerése a 2013-as szövegírói életműdíj, amelyet az egyesület Bódi László Cipőnek ítélt oda.

Bródy János elmondta, hogy ha lehet valakit naiv művésznek nevezni a rockzene köreiben, akkor Cipőre bizonyosan illik ez a jelző. Nehéz a szövegírót elválasztani a dalszerzőtől és az énekes figurától, de Cipő dalainak jelentős része épült a költészetbe fordult szövegsorok mágikus erejére, ahol a legősibb dalforma, az énekelt ritmusos szöveg mindig többet üzen a megfejthető jelentésnél.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 24., szerda

Szuper szerzemény! Cipő remek dallal emlékezett a kiváló magyar focistára

Hallgasd meg Cipő A nevem csak ennyi volt: Öcsi dalát

Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

Emlékezetes fotó! A Republic teljes csapata 2010-ben

Első sor: Patai Tamás, Boros Csaba, Tóth Zoltán András, Bódi László "Cipő", Nagy László Attila
Második sor: Szabó "Bundás" András, Nagy Tibor István, Mátthé László-Brúnó, Habarits Éljen Béla, Salpauer László "Salpi", Gál Szabolcs, Halász Gábor
Harmadik sor: Abella Miklós, Éliás Zsolt, Kajdy Péter, Szentesi Róbert, Kovács Attila

Olvass tovább: Republic-közlemény: "Jobb lett volna csendben dolgozni"

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.




2013. április 23., kedd

Erika a Republic 67 próbáján járt - így értékeli a látottakat

Erika az április 25-ei Egerben, az eFeN főiskolás napok keretén belül sorra kerülő koncert, budapesti főpróbáján járt.

"Az a megtiszteltetés ért, hogy részese lehettem a csütörtöki egri koncert előtt főpróbát tartó Republic 67 régi-új együttes próbájának. Bennem is élénken él a sok-sok Republic koncert hangulata,ezért kíváncsian,várakozással és bevallom egy kicsit szkeptikusan indultam útnak. Tiszta szívvel, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, engem a látottak, hallottak meggyőztek, ezért biztosan ott leszek Egerben és a többi koncerten is." - kezdte Erika.

"Nívós produkciót láttam,amely mindenképpen méltó Cipő emlékéhez,és a Republichoz. A zenésztársak, Csabi, Attila, Tomi, Gábor és a többiek, beleértve az énekes - segítő Sípos F.Tamást is úgy válogatták össze a dalokat és úgy adják elő, hogy méltó legyen Cipő eddigi munkásságához és teret adjanak a folytatásnak. Én várom...." - zárta rövid beszámolóját a szerencsés rajongó.

Olvass tovább: Republic-közlemény: "Jobb lett volna csendben dolgozni"

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 22., hétfő

Bódi László „Cipő” emlékhétvége Kisvárdán

A helyi és a környékbeli zenekarok emlékeznek a Republic frontemberére, Cipőre, pénteken és szombaton Royal Cafe & Music Clubban, a Csillag út 2. alatt.

Április 26–án a Keleti Front, a Szemafor és a Cool Rock Band, szombaton, 27–én) a Rock N’ Road, a Question és a Dragz zenekarok lépnek fel, mindkét napon esete hét órától.

Olvass tovább: Republic-közlemény: "Jobb lett volna csendben dolgozni"

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 21., vasárnap

Republic-közlemény: "Jobb lett volna csendben dolgozni"

A csapat hivatalos tájékoztatóját szó szerint közöljük.

"Örökemlékű zenésztársunk, Cipő özvegyével és árván maradt kislányaival együtt reméltük, hogy a bulvármédia a végtisztességet követően egy idő után már nem találja majd a vele kapcsolatos különféle megnyilvánulásokat elég „szenzációsnak” arra, hogy azokat – adott esetben akár meghamisítva is – a saját maga iránti érdeklődés fenntartására nap, mint nap egy folytatásos szappanopera újabb és újabb fejezeteként a világ elé tárja.

Mivel együtt éreztünk édesanyjával és hozzátartozóival, sehol és semmikor sem akartunk vitába szállni velük az általuk megfogalmazott, vagy a szájukba adott – a zenekar létezését és jövőbeni munkálkodását illető – egyéni vélekedések kapcsán. Úgy gondoltuk, hogy az őket ért mélységes veszteség részben és időlegesen felmenti őket az alól, hogy felmérjék ezek súlyát. Mindenekelőtt azonban zenésztársunk és barátunk tiszta emlékét akartuk és akarjuk megőrizni azzal, hogy távol maradunk bárminemű sárdobálástól."
- áll a közleményben.

A teljes közlemény ITT olvasható.

A Hooligans meglepte a Republicot - emlékezetes felvétel

A Hooligans zenekar a Republic tagjait és közönségét lepte meg 22. születésnapjuk alkalmából. Betekinthettek a Republic jótékonysági fotókiállításának megnyitójára.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Republic együttes - Én veled úgy vagyok...(BencZene show)

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 20., szombat

Bódi László "Cipő" - részlet a Rockpanoptikum sorozatból

Cipő nem sokkal szívműtétje után ült le a Rock TV kamerái elé, hogy elmesélje addigi életét. Ez a rövid videó egy összeállítás, az eddig még sehol be nem mutatott 1 órás anyagból.

A portréfilm és a Nagy baj van, hol a szívem videoklip rendezője és producere: Bölcskey Mike

Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

Érdekes felvétel! Republic élő koncert a Hunyad Megyei Magyar Napokon

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 19., péntek

Összetartozunk - egy dal az összefogásról Bódi László közreműködésével

2002 tavaszán Horváth Attila összehívta a magyar könnyűzene színe-javát, amely során ez a felvétel készült.

Az előadók: Abebe Dániel, Balázs Fecó, Bayer Friderika, Benkő László, Bódy László Cipő, Bródy János, Charlie, D. Nagy Lajos, Deák Bill Gyula, Delhusa Gjon, Eszményi Viktória, Földes László Hobo, Gerendás Péter, Gidófalvy Attila, Heilig Gábor, Katinka és Zsuzsi (Romantic), Keresztes Ildikó, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Malek Andrea, Orbán József, Pataki Attila, Pomázi Zoltán, Roy, Szulák Andrea, Török Ádám, Tunyogi Péter, Varga Miklós, Vámos Zsolt, Wolf Katalin, Wolf Péter, Zalatnay Sarolta, Závodi János, Zeffer András, Zorán.

Hogy miért, Horváth Attila így foglalta össze:

"Különbözőképpen gondolkodunk, különféle érdekekért állunk ki nap, mint nap, különböző módon látjuk a világot. Most sem próbálunk úgy tenni, mintha nem lennének jelen közöttünk is azok az ellentétek, amelyek az egész társadalomban. Nem próbáljuk eljátszani, hogy naivan nem vesszük tudomásul a létező különbözőségeket. Mutatni szeretnénk viszont azt, hogy mindezek ismeretében, tudatában, adott esetben tiszteletben tartásával, képesek vagyunk egymás mellett létezni, dolgozni. Mert nem lehet másképp."

Lájk lent, ha kedveled Cipő előadását.

2013. április 16., kedd

Republic - Sose ébressz fel, ha más dala szól

Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

Cipő ad erőt a jégkorongosoknak: "Ezt a slágert jó hallani"

„Még, még, még, még, még, ennyi nem elég" – többezer hokiszurkoló kiabálja a Republic együttes Repül a bálna című slágerének refrénjét a divízió I-es világbajnokságon.

A zenekar nemrég elhunyt énekese, Bódi László „Cipő" hangja minden magyar gólnál felcsendül, s motiválja a jégkorong-válogatott tagjait, hogy minél többször találjanak az ellenfelek kapujába.

Vasárnap a nyitómeccsen négyszer zendült fel a nóta, s mivel a britek csak kétszer találtak a kapunkba, az első meccset 4-2-es sikerrel vívta meg az együttes. Hétfőn Dél-Korea elleni találkozón is kellettek a gólok, hiszen a gárda tagjai az elitbe, vagyis az A csoportba jutást érő első két hely valamelyikét célozták meg.

– A számot persze jól ismerem, hiszen rengetegszer halljuk, nemcsak a válogatott, de a klubcsapatom, a Fehérvár meccsein is, ám sem a Republic együttessel, sem a dal szerzőjével, Cipővel kapcsolatban nincsenek közös emlékek – nyilatkozta Vas Márton, a jégkorong-válogatott hátvédje, aki egy találatot és két gólpasszt jegyzett a britek ellen.

– Ezt a slágert jó hallani, mert azt jelenti, éppen az egyik gólunkat ünnepeljük. A szurkolók buzdítása nagyon nagy segítség számunkra, s a legnehezebb pillanatokon is átlendít bennünket. Úgy érzem, ezen a világbajnokságon bőven lesz még alkalmunk örülni, bár kétségtelen, egyik párharc sem ígérkezik könnyűnek.

S hogy miért csendül fel minden meccsen a Republic slágere? Az ötletet igazából a drukkerek adták, akik többször kiabálták már a találkozókon, hogy „még, még, még, ennyi nem elég", így jelezve, több gólt szeretnének.
– Nekünk eszünkbe jutott, hogy van a zenekarnak ez a slágere, s milyen jól hangzik majd – mesélte Szabó Ákos, a Magyar Jégkorongszövetség versenybíróságának tagja. – Először a Sapa Fehérvár összecsapásain játszottuk le a dalt a gólok után, majd később a válogatottnál is sláger lett. Bízunk benne, a vb alatt nagyon sokszor halljuk még.

Forrás: Blikk

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 15., hétfő

CD - Republic: 1 Magyarország 1 Mennyország (2005)

A Republic zenekar 2005-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját! Ennek örömére a csapat egy új stúdióalbummal jelentkezett, mely "1 Magyarország, 1 mennyország" címet kapta.

Dallista:


Veri a habot
Nem kell félni
Jöjj hozzám bárhonnan
A legszebb csillag
Összehordja a szél a szemetet
Esős Évszak
Hogyha Benned élnék
19 vagy 17
Jönnek a hadvezérek
Lennék inkább önmagam
Volt itt egy Ország
Amit nem értek


Klikk és válogass a Vaterán a Republic együttes CD-i között
Szerző(k):


Veri a habot: Bódi László
Nem kell félni: Boros Csaba - Bódi László
Jöjj hozzám bárhonnan: Boros Csaba - Bódi László
A legszebb csillag: Patai Tamás - Tóth Zoltán - Bódi László
Összehordja a szél a szemetet: Boros Csaba - Bódi László
Esős Évszak: Tóth Zoltán
Hogyha Benned élnék: Boros Csaba
19 vagy 17: Bódi László
Jönnek a hadvezérek: Patai Tamás - Bódi László
Lennék inkább önmagam: Tóth Zoltán
Volt itt egy Ország: Bódi László
Amit nem értek: Bódi László - Nagy Bandó András

Előadók/hangszerek:

Bódi László - Cipő: ének, vokál, zongora
Boros Csaba: ének, Music Man sub bass gitár, Rickenbacker 4001 bass gitár, vokál
Nagy László Attila: Premier dobok, Roland TD20, ütő-hangszerek
Patai Tamás: Fender Stratocaster gitár, Music Man silhouette gitár, vokál
Tóth Zoltán: ének, Fender Telecaster gitár, Music Man sub 1 gitár, Roland A90 master keyboard, zongora

Közreműködők:

Brúnó - Mátthé László (csörgő)
Halász Gábor (Aria Sandpiper akusztikus gitár)
Honvéd Táncszínház táncosai (kórus)
Németh Orsi (vokál)
Szabó András (hegedű)
Wéber Ferenc (vokál)

Klikk és válogass a Grandon a Republic együttes CD-i között

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait

2013. április 11., csütörtök

Bravó! 22 stúdióalbummal büszkélkedhet a Republic

Stúdióalbumok címei és kiadások éve - klikk a címre és tudj meg többet a lemezről

1990 Indul a mandula!!!
1991 Hoppá, Hoppá!!!
1992 Én vagyok a világ
1993 Hahó Öcsi!!!
1994 Disco
1995 Tüzet viszek
1996 Igen
1997 Zászlók a szélben
1998 Üzenet
1999 Boldogság.hu
2000 Só és cukor
2001 A reklám után

Klikk és válogass a Vaterán a Republic együttes CD-i között

2002 Mennyi még, Béla?
2003 Aki hallja, adja át!!!
2004 Mohikán
2005 1 Magyarország 1 Mennyország
2006 Kenyér vagy igazság
2007 Fényes utakon
2008 Tiszta udvar, rendes ház
2010 Köztársaság
2011 Miért, maga bohóc?
2012 Bólints Tibi!

Klikk és válogass a Grandon a Republic együttes CD-i között

Nyomj lent egy lájkot, ha van legalább egy Republic CD-d.

CD - Republic: Mohikán (2004)

A 2004-es ősz sem múlhatott el Republic album nélkül. A Mohikán album sokat sejtető címe olyan vadonatúj dalokat takart, melyek a hamisítatlan Republic-hangzásvilágtól nem tértek el.

Dallista:


  1. Mohikán
  2. Dudu
  3. Varsó hiába várod
  4. Állami Áruház
  5. Woodstock virágai
  6. Csak a testünk múlik el
  7. Kezedre üss rá most!!!
  8. Sose ébressz fel, ha más dala szól
  9. Veszel vagy Eladsz
  10. Kedves Hazám
  11. Az összes dalom
Bővebb info a Republic: Mohikán albumról és akár be is szerezheted

Szerző(k):

Mohikán: Bódi László
Dudu: Boros Csaba - Bódi László
Varsó hiába várod: Boros Csaba - Bódi László
Állami Áruház: Bódi László
Woodstock virágai: Tóth Zoltán
Csak a testünk múlik el: Bódi László
Kezedre üss rá most!!!: Patai Tamás - Bódi László
Sose ébressz fel, ha más dala szól: Boros Csaba
Veszel vagy Eladsz: Patai Tamás - Bódi László
Kedves Hazám: Bódi László
Az összes dalom: Bódi László

Előadók/hangszerek:
Bódi László - Cipő: ének, vokál, zongora
Boros Csaba: Aria Sandpiper akusztikus gitár, Rickenbacker 4001 bass gitár, vokál
Nagy László Attila: Premier dobok, Roland TD10, ütő-hangszerek
Patai Tamás: Aria AMG 70 gitár, Fender Stratocaster gitár, vokál, Yamaha Grand Concert-3A
Tóth Zoltán: Fender Telecaster gitár, Roland A90 master keyboard, zongora

A Republic: Mohikán albumot ITT is beszerezheted - ajánljuk

Közreműködők:

Brúnó - Mátthé László (csörgő)
Dózsa Mária (hegedű)
Halász Gábor (Aria Sandpiper akusztikus gitár)
Hegyaljai-Boros Zoltán (brácsa)
Honvéd Táncszínház táncosai (vokál)
Négyessy Katalin (cselló)
Németh Orsi (vokál)
Szabó András (hegedű)
Veér Bertalan (hegedű)

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 8., hétfő

DVD: 20 éves ünnepi koncert (2010)

A Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével is kitüntetett Republic március 15-én, a Nemzeti Ünnep alkalmából egyedülálló nagykoncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában.

A teltházas előadással az együttes egyben 20 éves fennállását is ünnepelte rajongóival együtt.

A DVD a teljes eseményt örökíti meg 100 percben, melynek során felcsendül a két évtized 24 legnagyobb Republic slágere. A DVD-re extraként egy 8 perces riportfilm is felkerült, mellyel az elmúlt 20 évet méltatják a zenekar tagjai.

1. Neked könnyű lehet;
2. Ezer kincs, ezer nyár
3. Gyere közelebb, menekülj el
4. Erdő közepében
5. Fényes utakon
6. Mondd, hogy igen
7. Engedj közelebb
8. Húzd barom, húzd
9. Egyveleg (A kés hegyén táncol az élet, Gurul a kő, Még kedvesem, még, Lassú vonat érkezik)
10. Varsó hiába várod
11. Szemében a csillagok
12. Sose ébressz fel, ha más dala szól
13. Ne sírj kedves
14. Emberlelkű földeken
15. Dudu
16. Szeretni valakit valamiért
17. Szállj el kismadár
18. A 67-es út
19. Ha itt lennél velem
20. Ég veled most
21. Igazi szerelem
22. Kék és narancssárga
23. „16 tonna” feketeszén
24. Nem volt még soha így.
25. Extra-Riportfilm a zenekarral.

Info az ünnepi DVD-ről és akár be is szerezheted

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 7., vasárnap

Republic - Ezer kincs, ezer nyár (élő)

Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

Zeneszerző Bódi László: Halász Judit - Szitakötő tánca

A remek muzsika zenéjét Bódi László szerezte.

Csatlakozz, ha kedveled Halász Juditot. 
Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

2013. április 6., szombat

A nap képe: Íme Bódy László gimnáziumi tablóképe

Egy fotó, amikor még y-nal írta a nevét a kiváló dalszerző-előadó Bódi László.


Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait

CD - Republic: Aki hallja, adja át!!! (2003)


Az albumon található dalok:
1. Ez itt egy ló
2. Nagy kő zuhan
3. Te add tovább
4. Hotel Félelem
5. Szabadits meg
6. Cédrus-ének
7. Vágyutazók8.Magasra dobj, magasra dobj
9. Mongólia, szerelmem Glória
10. Kezemből esznek a galambok
11. Tündért láttam
12. Zsoldosok, katonák
13. Hószitálás játszik
14. Az én országom
15. Úgy legyen
16. A tűzzel játszom

Bővebb info az Aki hallja, adja át!!! albumról és akár be is szerezheted

Szerző(k):

Ez itt egy ló: Tóth Zoltán - Bódi László
Nagy Kő Zuhan: Bódi László
Te add tovább!: Boros Csaba - Bódi László
Hotel Félelem: Patai Tamás - Bódi László
Szabadíts meg: Patai Tamás - Bódi László
Cédrus-ének: Tóth Zoltán
Vágyutazók - Még egy levél Tamásnak: Boros Csaba - Bódi László
Magasra dobj, magasra dobj: Boros Csaba - Bódi László
Mongólia, Szerelmem Glória: Patai Tamás - Bódi László
Kezemből esznek a galambok: Bódi László
Tündért láttam: Bódi László
Zsoldosok, Katonák: Bódi László
Hószitálás játszik...: Tóth Zoltán
Az én országom: Nagy László Atilla - Bódi László
Úgy legyen: Bódi László

Előadók/hangszerek:

Bódi László - Cipő: ének, vokál, zongora
Boros Csaba: Ibanez MC 940 fretless bass gitár, Rickenbacker 4001 bass gitár, vokál, zongora
Nagy László Attila: Premier dobok, Roland TD10, ütő-hangszerek
Patai Tamás: Aria AMG 70 gitár, Fender Stratocaster gitár, vokál
Tóth Zoltán: Fender Telecaster gitár, Roland A90 master keyboard, vokál, zongora

Közreműködők:

Anti Tamás (szájharmonika)
Hegyaljai-Boros Zoltán (brácsa)
Négyessy Katalin (cselló)
Szabó András (hegedű)
Veér Bertalan (hegedű)
Veér Csongor (hegedű)

Az Aki hallja, adja át!!! ITT is beszerezheted - ajánljuk

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 5., péntek

Vujity Tvrtko így vélekedik a Cipő halála után kialakult "üzengetésről"

Vujity Tvrtko  így reagált Bódi László halála után kialakult állapotokra.

"Kezd túlmenni minden felfogható határon az a nyilvános üzengetés-veszekedés-gyalázkodás, ami Bódi László "Cipő" halála után kialakult. Fogalmam sincs, hogy kinek van igaza, folytassa-e a zenekar vagy ne, mi legyen vagy ne legyen az új zenekar neve...nem tudom, hogy Cipő milyen viszonyban volt feleségével, barátnőjével, anyukájával, de szerintem ez nem is rám tartozik. És talán a szélesebb nyilvánosságra sem. Veszekedni persze lehet, sőt, mindenki alanyi joga. Én csak csendben jegyzem meg: nincs egy hónapja, hogy Cipő meghalt... Talán nem kéne... Miatta." - közölte a TV2 műsorvezetője.
Lájk, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 4., csütörtök

Republic: "Senkinek, semmiről sem nyilatkozunk"

Az április 4-ei tájékoztatót szó szerint közöljük.

"Köszönjük a médiának azt a kiemelt, de meg nem érdemelt figyelmet, amit az utóbbi időben a zenekart érintő minden megnyilvánulás kapcsán tanúsított. Ennyit az utóbbi húsz évben összesen nem foglalkoztak velünk!" - kezdik a tájékoztatást

"Mi azonban zenésznek és nem média-sztárnak szeretnénk tartani magunkat. Csendes gyászunk mellett keményen dolgozunk és kitartó közönségünk segítségével megyünk tovább azon az úton, amin 23 éve elindultunk.

Mint eddig sem, ezután sem reagálunk semmilyen velünk kapcsolatban felröppentett „hírre”. Senkinek, semmiről sem nyilatkozunk.

A szakmai tevékenységünkhöz kapcsolódó érdeklődésre továbbra is a zenekar menedzsere válaszol."

Vicces jelenet a Republic koncerten - felcsendül a népszerű rajzfilmsláger

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 3., szerda

Tóth Zoltán nyilatkozott - ezért szállt ki a Republicból

Még alig temették el Bódi Lászlót, azaz Cipőt, egykori együttese körül komoly viták alakultak ki.

Míg a csapat egyik része bejelentette a folytatást, más néven ugyan, de már keresik, ki lehetne a frontember, addig az egyik közösségi portálon keresztül Tóth Zoltán bejelentette kiszáll az együttesből.

A zenész a Mokkában elárulta, mind a rajongók, mind pedig a média hatására nagy nyomás alá került az együttes. Ő nem tartja időszerűnek a folytatást, mivel szerinte, Cipő halálával véget ért a Republic.

Mostantól a majd negyed évszázados munkát kellene lezárni, és azon kéne gondolkozni, hogyan lehetne méltóképpen gondozni az örökséget…

Az interjú ITT érhető el.

Lájk, ha kedveled a Republic dalait.

2013. április 1., hétfő

CD - Republic és Cseh Tamás: Levélváltás (2000)

Az új évezred 2000-ben a Cseh Tamással közös kiadású Levélváltással kezdődött.
1. Fehér babák
2. Gyerek vagyok
3. Budapest
4. Jópofa vagyok
5. A jobbik részem
6. Kék és narancssárga
7. I love you so
8. Hazudj még nekem
9. Pénzügyesek
10. Valahogy másképp történt meg
11. Tangó
12. Elindultam szép hazámból
13. Riport a lemez-stúdióban

Info a Levélváltásról és akár meg is szerezheted a kiadványt

Szerző(k):
Fehér babák: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Gyerek vagyok: Bódi László
Budapest: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Jópofa vagyok: Bódi László
A jobbik részem: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Kék és Narancssárga: Bódi László
I love you so: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Hazudj még Nekem: Bódi László
Pénzügyesek: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Valahogy másképp történt meg: Bódi László
Tangó: Cseh Tamás- Bereményi Géza
Elindultam szép hazámból...: Tóth Zoltán - Bódi László

Előadók/hangszerek:
Bódi László - Cipő: ének, zongora
Boros Csaba: Ibanez MC 940 fretless bass gitár, Rickenbacker 4001 bass gitár, vokál
Nagy László Attila: Premier dobok
Patai Tamás: akusztikus gitár, Fender Stratocaster gitár, Gibson Les Paul Custom gitár
Tóth Zoltán: A-90 Roland master keyboard, Fender Telecaster gitár

Info a CD-ről és akár meg is szerezheted a levélváltást

Közreműködők:

Cseh Tamás (ének)
Szabó András (hegedű)

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.