2013. március 14., csütörtök

Volt zenésztársak emlékeznek Cipőre: "Csak jókat tudok mondani róla"

A szemerkélő hideg, szeles esős időben folyamatosan érkeztek ismerősök, diákok, tisztelők Kisvárdán a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium előtti parkba, hogy a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állított gránit emlékoszlopnál most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújtsanak. - írja a szon.hu.

A Keleti Front együttes két tagja, Gál ’Cila’ László ésMaklári Ferenc is elhozta a zenésztárs fekete szalaggal átkötött portréja elé a megemlékezés mécsesét. Barátságuk már több évtizedes. Az elmúlt évtizedekben pedig sok közös koncerten kovácsolódott még szorosabbá zenészi és emberi kapcsolatuk.

–Nagyon nehéz most itt a Besi előtti parkban lévő emlékoszlopnál, ahonnan Cipő arcképe néz ránk, bár mit is mondani – kezdte el–elcsukló hanggal, könnyes szemekkel az emlékezést ’Cila’. A korai együttese a Cipőfűző időszakába nyúlik vissza kapcsolatunk. Már korábban közelebbről is ismertem szüleit, mint Cipőt.

Tudtam, hogy zenélget, s tudtam, hogy nagyon tehetséges. Többször voltam náluk. Egyszer a zongoráján lévő partitúrákból megmutatott nekem, néhány Beatles átdolgozást. Imádta az együttes zenéjét. Amikor már eldőlt, hogy komolyabbá válik a zenei pálya iránti kötődés, az édesapja megkért, hogy kísérjem el őt Budapestre hangszervásárlás céljából. Ekkor vette meg számára az első komolyabb elektromos zongorát. Ekkor már nyílt volt előtte a zenei pálya. Nagyon sokan segítettük a szárnybontogatását a Cipőfűzőegyüttesnek. Fölszerelésekkel, s mindenféle hasznosítható zenei tanácsokkal. Ez volt az a tipikus eset, amikor a tanuló túlnő a mesteren. Csak jókat tudok mondani róla, hiszen ha lehet mondani állandó kapcsolatban voltunk. Nagyon jó ember volt. Nem tudom, hogy mikor tudom feldolgozni magamban, ez felfoghatatlan. Örökké megmaradó emlék az övé.

Nagyon–nagyon nehéz most megszólalni

– Nagyon–nagyon nehéz most megszólalni e gránit oszlop előtt, a Besi parkjában. A hír, hogy nincs többé nagyon megrendített bennünket – kezdte beszélgetésünket Maklári Ferenc. - Nagyon sok együttes koncertünk volt. Nagyon sok jó bulit csináltunk közösen, a Republic és a Keleti Front. Többek között Erdélyben, Szlovákiában s szerte kicsiny hazánkban. Most március 15–ére, volt betervezve egy közös Miskolci koncert. Sajnos ez már nem történik meg, csuklott el a hangja s potyogtak könnyei. A zenekarunk minden tagját megrendítette a szomorú, tragikus hír. Én januárban beszéltem vele telefonon utoljára. Ekkor egyeztettük a Miskolci koncert részleteit. Akik ismerték, tisztelték és szerették, a tragédia híre mindenkit megdöbbentett. Szinte felfoghatatlan, hogy Cipő nincs többé.

Beszélgetésünk közben pedig egyre csak jönnek az emlékező mécset gyújtók. Elköszönünk egymástól s bennem egyik dalának, „A csend beszél tovább… ”négy sora ismétlődik rendületlenül.
„A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el, / a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel. / Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet, / elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat…”

A fejüket meghajtó emlékezők mécsesei pedig csak sokasodnak az emlékhely talpazatán és környékén. Így búcsúztak Kisvárdán, a Csendes napon a Besiparkjában Cipőtől.

Remek DVD! Ajánljuk! Republic - Videóklippek

Forrás: szon.hu